Billy Elliot

Billy Elliot
Billy Elliot


Tavaly ősszel a középső gyerekem osztályfőnöke írt a szülők csoportba, hogy színházlátogatást szervez, jelentkezzen ki szeretne menni? A megtekintendő darab az Erkel Színházba a Billy Elliot. Nem hallottam még róla beírtam a google-ba elolvastam a történetet. Ami röviden annyi hogy egy 11 éves fiú az apukája miatt jár box edzésre, de aztán megtetszik neki a balett és táncolni szeretne. Elmondtam az akkor hatodikos kamasz fiamnak aki egyből rávágta hogy nem akar menni. Nem erőltettem. Végül az egész osztályból hárman mentek el a tanárral.


Billy Elliot
Billy Elliot



Pár hónapra rá kapcsolgattam a tévét és ott ragadtam az egyik csatornán. Épp a Billy Elliot ment. Azóta ötször láttam a filmet és mindegyik alkalommal végig bőgtem. Néha szoktam sírni romantikus filmeken, igaz ez elég régen volt most nem is tudnék mondani egyet sem, de például a Szerelmünk lapjain egyátalán nem könnyeztem, pedig azt sokan úgy emlegetik, hogy milyen megható, és végig sírták.
Lehet a Billy Elliot pont az életem olyan szakaszában talált meg amikor nagyon fontos a család az összetartás. Sajnos egy éve egyedül nevelem három kamasz gyermekem. Az apukájuk egyátalán nincs jelen az életükben. Ez a film pedig pont arról szól hogy, egy apa milyen önfeláldozó tud lenni, feladja az elveit azért hogy a gyerekének egy jobb jövőt tudjon biztosítani.  Hisz a saját fiában és mindent megtesz azért hogy Billy elérje az álmait és sikeres táncos lehessen.
Ajánlom mindenkinek, biztos hogy utánna átértékelsz egy-két dolgot az életedben.


A filmet legközelebb a TV-ban 2017. december 18.-án (hétfő)  14:25-kor tudod megnézni a  Paramount Channel-en



A sztori röviden annyi hogy 1984-ben angliában egy kis bányászvárosban a munkások folyamatosan sztrájkolnak a magasabb munkabérért. Billy apukája is az egyik fősztrájkoló, anyukája pár éve meghalt. A családi hagyományt folytatva Billy bokszedzésre jár, de nem való neki az erőszakos sport. Egy nap véletlenül tanúja lesz a lányok balettórájának és elvarázsolja a tánc. Mrs. Wilkinson balett tarárnő felismeri Billy tehetségét. Eközben Billy apja és bátyja, Tony, akik mindketten részt vesznek a bányászsztrájkban, csak nagy nehézségek árán tudnak kenyeret tenni a család asztalára. Egyik nap rájönnek, hogy a bokszedzésekre szánt pénzt Billy kevésbé férfias elfoglaltságra pazarolja. Mrs. Wilkinson azonban rábeszéli Billyt, hogy - ingyen - magánórákon taníthassa, és felvételire küldi a balettiskolába. Sajnos a felvételit elszalasztja mert az apukája és a testvére épp összetűzésbe kerül a rendőrséggel.


Billy Elliot
Billy Elliot



Az édesapa véleltlenül szemtanúja lesz Billy  táncának, akinek a földbe gyökerezik a lába fia teljesítményének láttán. Beleegyezik, hogy Billy még egy esélyt kapjon a londoni felvételin. Bányásztársainak segítségével apa és fia útra kelhetnek, hogy a fővárosban próbáljanak szerencsét. 


Port.hu

Kereső

Egyéni keresés